| Chapter 14 |
1 | Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ. |
2 | Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó. |
3 | Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem? |
4 | Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki. |
5 | Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át. |
6 | Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek. |
7 | Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak. |
8 | Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke: |
9 | A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete. |
10 | De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ? |
11 | Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad: |
12 | Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból. |
13 | Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! |
14 | Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom. |
15 | Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után. |
16 | De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet! |
17 | Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez. |
18 | Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl; |
19 | A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé. |
20 | Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt. |
21 | Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök. |
22 | Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg. |